MTA-DE-CSATOKK Kutatócsoport Kutatótanárok

Csonka Éva

Középiskolai tanári diplomámat szereztem a Debreceni Egyetem magyar-történelem szakán, 2009-ben, 2015-ben pedig közoktatás-menedzseri szakvizsgát tettem. Jelenleg még középiskolai tanárként dolgozom, a 2021-es tanévtől pedig a Debreceni Egyetem Nevelés- és Kultúratudományi Intézetének doktorandusza vagyok. Kutatási területem a középiskolai tanárok befolyásának vizsgálata a végzős hallgatók tanári pályával kapcsolatos motivációira, valamint a pályaválasztásra. Egyházi és világi középiskolákat egyaránt vizsgálva, elsősorban az északkelet-magyarországi régióra fókuszálva.

Dorogi Alexandra

BA diplomám közgazdász (turizmus-vendéglátás), melyet 2017-ben a Debreceni Egyetemen szereztem, 2019-ben pedig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem meg közgazdász (vendéglátás-turizmus) MA fokozatot. 2018-ban a TDK különdíját, 2020-ban pedig a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolájába jelentkeztem. Jelenleg a mátészalkai Kállay Rudolf Szakképző Iskola főállású szakmai tantárgy tanára vagyok. Kutatásom középpontjában a szakképző iskolák állnak, a tanulók toborzását az Országos Kompetenciamérés eredményei alapján vizsgálom.

Gál Enikő

2017-ben szereztem diplomát a Nyíregyházi Egyetemen vokális zene és történelem szakos tanárként. 2018 szeptembere óta a Biharkeresztesi Általános Iskolában dolgozom, ahol mindkét szakomat tanítom és osztályfőnök is vagyok. 2019-ben felvételiztem a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Oktatási Programjába, jelenleg harmadéves PhD hallgató vagyok. Kutatásom fókuszában a horizontális nemi szegregáció megjelenése az általános iskolákban, valamint a rejtett tanterv és a nemek közötti különbségek oktatásra gyakorolt hatásai állnak.

Hornyák Ágnes

2004-ben végeztem a Debreceni Egyetemen magyar nyelv és irodalom-pedagógia szakon. A középiskolában gyakorló tanárként, munkaközösség-vezetőként, diákmentorként dolgozom. Emelt és középszintű érettségi vizsgákon mindkét szakomra vizsgáztatói és elnöki feladatokat látok el. Felnőttképzésben végzek oktatói, vizsgáztatói tevékenységet. 2018-tól a Humán Tudományok Doktori Iskola hallgatója vagyok. Kutatási területem az oktatási innovációk vizsgálata, ezen belül érdeklődésem középtávú eredményességének nyomon követésére irányul OKM adatbázisok elemzésével és az innovációt regisztráló tanárok körében végzett feltáró interjúkkal. Ebben a témában publikáltam és konferenciákon szerepeltem. Jelenleg a Debreceni Egyetemen tanítok tanárjelölteket tanárképzésben és BA és MA hallgatókat pedagógiából.

Polgáriné Szilágyi Edit

A Miskolci Egyetemen végzett német nyelvtanárként, valamint gazdasági-társadalomtudományi fordítóként, majd a Debreceni Egyetemen szerzett angol nyelvtanári oklevelet. 2020-ban jelentkezett a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskolájába. Az újfehértói KOSZISZ Szent István Gimnázium főállású angol nyelv, mozgóképkultúra és médiaismeret tanára. Kutatásának fókuszában az idegen nyelvi szövegértés fejlesztése, a nyelvi átadás során használt szövegtípusok, ezen belül az irodalmi szövegek felhasználási módja áll. Kutatásában azt is vizsgálja, hogy a tanuló szociális háttere és az oktatási intézmény típusa milyen hatással van az idegen nyelvi szövegértés fejlődésére.

Last update: 2023. 06. 08. 13:06