Átadták a Durkó Mátyás-díjat

A Durkó Mátyás-díjat a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia Andragógia Albizottsága és a Nemzeti Művelődési Intézet adományozza azoknak a művelődéskutatás területén tevékenykedő szakembereknek, akik a szakterületen olyan eredmények felmutatására képesek, amelyek segítik a szakterület integrációját a tudományos közéletbe, illetve a felsőoktatásba, valamint hozzájárulnak a tudományos utánpótlás fejlesztéséhez.
 
A díjat dr. Kleisz Teréz címzetes egyetemi tanár vehette át Lakitelken 2021. szeptember 8-án a Nemzeti Művelődési Intézet lakiteleki székházában a művelődés és a felnőttkori tanulás szervezésével foglalkozó képzések és szakmák fejlődését, fejlesztését elősegítő munkájának elismeréséül. (A díjat 2020-ban a pandémiás helyzet miatt nem tudtuk átadni, így erre 2021-ben került sor.)
 
A díjazottnak gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!
Legutóbbi frissítés: 2023. 06. 08. 13:06