Búcsúzunk Kádárné Dr. Fülöp Judittól

Búcsúzunk Kádárné Dr. Fülöp Judittól

Kádárné Dr. Fülöp Judit (1943-2023) a neveléstudomány kandidátusa, mindvégig  a pedagógiai fejlesztés és a tanügyigazgatás terepén kutatott. 

Szakértőként bekapcsolódott az IEA, majd az OECD PISA szervezeti keretében zajló mérési rendszerek hazai alkalmazásába. Az IEA tantárgyi teljesítménymérések nyomán jutott el az olvasáskutatáshoz, a szövegértés problémáinak vizsgálatához, amely kandidátusi disszertációjának is témája lett.  A Magyar Olvasástársaság egyik alapító tagjaként mindvégig figyelemmel követte az oktatásügyben a szövegértő olvasás helyzetének alakulását. Tevékenységének fő területéhez tartozott az optimális oktatásirányítás kérdésének kutatása, fejlesztése, majd a tanügyi törvénykezés. 
 
A hazai rendszerváltozás utáni első kormánynak a tanügyi törvénykezés megalkotását célzó fejlesztési munkájában is részt vett, főtanácsadóként segítve az akkori közoktatási államtitkár, dr. Kálmán Attila munkáját. Intézetünk több képzésének, köztük a doktori képzésnek meghívott oktatójaként  fiatal kutató generációk tanulhattak szakmai igényességéből és emberségéből.
 
 
Prof. Emer. Szabó László Tamás
 
Legutóbbi frissítés: 2023. 08. 24. 08:25