Megemlékezésünkben dr. Brezsnyánszky László idézi fel dr. Orosz Gábor szakmai életútját.

Elhunyt Dr. Orosz Gábor János (Cegléd, 1939 - Budapest, 2023)

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Dr. Orosz Gábor János nyugalmazott docens, C.Sc (kandidátus), intézetünk egykori munkatársa, egy periódusban a Neveléstudományi Tanszék vezetője. 

Tanítói pályára készült, de tanulmányai és munkássága során több szál kötötte az egyetemünkhöz. Az akkori KLTE BTK-n 1964-ben kiváló eredménnyel szerzett történelem- pedagógia – népművelés szakon oklevelet. Jausz Béla professzor közvetlen tanítványai közé tartozott. Az aspiráns ösztöndíjas időszakában (1973-1976) Kelemen László professzor volt a témavezetője. A következő őt évben az egyetem pszichológiai tanszékén adjunktusként dolgozott. 

1965-ben kötött házasságot Deák Judittal, két gyermekük született: Zsófia és Gábor. Mindketten értelmiségi pályát választottak.

Mindezt megelőzően Egerben tanítói oklevelet szerzett 1959-ben, Gyöngyöspatán kezdte pedagógusi pályáját. Az egyetemi tanulmányait követően a felsőfokú tanári tevékenysége Nyíregyházán, a tanítóképző intézetben indult el. Innen került át az intézmények összevonása révén a tanárképző főiskolára, a neveléstudományi tanszékre, aminek később (1981-1991) főiskolai tanárként a vezetője lett. A néhány éves debreceni kitérő után, visszakerült a nyíregyházi főiskolára, 1986-1989 között főigazgató-helyettesi megbízást töltött be. Kapcsolata az egyetemmel akkor is töretlen maradt, amikor a főiskolán dolgozott.

A kilencvenes évektől ismét a KLTE Neveléstudományi Tanszékére pályázott, docensi minőségben, itt tanított a nyugdíjazásáig. 1992-1995 között tanszékvezető volt. 

Tanárjelölteknek, pedagógia és pszichológia szakos hallgatóknak hirdetett didaktikai, illetve az oktatási folyamat logikai szerkezetét elemző kollégiumokat. Szívesen tartott nevelés- és iskolatörténeti kurzusokat doktori hallgatóknak.

Tudományos és szakmai közéleti tevékenységének a középpontjában a tanárképzés állt. Ennek nyomán születtek fontos közleményei és választották be országos szakmai bizottságokba (TMB Pedagógiai Szakbizottsága, 1984, MTA Pedagógiai Bizottsága, 1990).

A kilencvenes évek második felétől a neveléstörténeti kutatások váltak számára dominánssá. Részt vett egy OTKA pályázatban, amely a pedagógiai katedra keletkezésének és korszakainak feltárását tűzte ki célul. Önálló kutatásként Prohászka Lajos budapesti pedagógia professzor hosszú időn át mellőzött munkásságának értelmezésére vállalkozott. Frissítette és magyarázatokkal látta el Prohászka neveléstörténeti jegyzeteit. 2015-ben a Hamvas Kiadónál adta közre forrásfeltáró munkájának az eredményeit a Prohászka Lajos: Történet és kultúra (tanulmányok, esszék, recenziók) c. kötetben, 693 oldalon. A könyvet Orosz Gábor szerkesztette és írt hozzá tanulmány értékű, terjedelmes utószót. 

Nem tartozott Orosz Gábor a sokat és sokfélét publikáló felsőoktatók közé. Annál inkább azok közé, akik sok időt igénybe vevő, alapos utánjárást igénylő kutatásokat végeznek. Elkötelezettje volt a tradicionális tényfeltáró történeti kutatómunkának. Hosszan és türelemmel viselt betegsége mellett kitartóan követte a céljait. Érzékeny és kritikus hangvételét nem mindenki kedvelte, de aki figyelt rá, sokat tanulhatott tőle. 

(2023. november 1. A feljegyzést készítette: Brezsnyánszky László)

Dr. Orosz Gábor temetése november 14-én reggel 10 órakor lesz a Budafoki Temetőben.

Búcsúbeszéd Dr. Orosz Gábor János temetésére
a Budafoki Temetőben 2023.11.14-én 10 órakor

Tisztelt Gyászoló család!
Tisztelt Búcsúzó gyülekezet!
Azért gyűltünk össze, hogy végső búcsút vegyünk Orosz Gábor Jánostól és emlékezzünk rá.
Gábor 1939. november 16-án született Cegléden Orosz Gábor és Béki Ilona gyermekeként. Kisgyermek korának legkedvesebb emlékei Gyöngyösoroszihoz fűzték húgával, Ildikóval. A középiskola befejezése után tanulmányait az egri Gárdonyi Géza Tanítóképzőben folytatta, 1958-ban tanítói végzettséget szerzett. Első munkahelye a gyöngyöspatai Általános Iskola volt, ahol tanítóként dolgozott. 1959-től a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem történelem-pedagógia-népművelés szakán tanult és szerzett tanári diplomát.

Egyetemi évei meghatározóak voltak: az egyetemhez és a városhoz való erős kötődése és szeretete soha nem múlt el, mint ahogyan a tanítás, a gyerekek és a fiatalok segítése iránti elkötelezettsége is végig kísérte egész életét.

1964-től a nyíregyházi Felsőfokú Tanítóképző, a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola majd a debreceni Kossuth Lajos Tudomány Egyetem tanára volt. Elhivatottan foglalkozott a pedagógiai képzés mind gyakorlati, mind tudományos kérdéseivel. Született pedagógus és nevelő volt. Nem sodorták el divatok, mindvégig és rendületlenül értékeket őrzött.

1983-ban egyetemi doktorátust szerzett, munkásságát Kiss Árpád Díjjal és Széchenyi kutatói ösztöndíjjal is elismerték.

Jó kapcsolatot ápolt kollégáival és tanítványaival, akik közül sokan csodálták tudását, széleskörű műveltségét, kiemelten a klasszikus kultúrában való tájékozottságát. Mindig, mindenről tudott újat, érdekeset, egyedit mondani, vagy éppen valami tanulságot hozzáfűzni.

A több, mint 40 éves tanári pályafutása alatt a pedagógusképzés több formájában oktatott, kutató munkájában logikai-didaktikai, majd neveléstörténeti kérdésekkel foglalkozott. Elismert szakmai tudását a Magyar Tudományos Akadémia különböző pedagógiai szakbizottságainak szolgálatába állította.

A tanítás, nevelés mellett szeretett másokkal együtt dolgozni, együtt gondolkozni. Hosszú éveken át dolgozott kedvenc kutatási témáján, Prohászka Lajos európai ókorról és középkorról tartott egyetemi előadásainak összegyűjtésén, rendezésén. Ebből a munkájából szakmai berkekben elismert, hiánypótló művek születettek.

A 2004-es nyugdíjba vonulása után sem távolodott el addigi munkáitól. Neveléstörténeti kérdéseket kutatott, elemzett; és emellett elmerült a családi gyökerek és históriák felfedezésében is, melyeket a Magyar Elektronikus Könyvtár és a Wikipedia több bejegyzésében rögzített.

Tevékenységét a harmonikus és támogató családi háttér is segítette. Nyíregyházán 1964-ben ismerte és szerette meg kollégáját Juditot, akiben a  tanári hivatás iránt hasonlóan elkötelezett társra talált. 1965-ben kötöttek házasságot. Két gyermekük született, Gábor és Zsófia, akiket rajongásig szeretett, ők tették az életét teljessé.

Gábor imádta a klasszikus zenét, órákon át hallgatta Wagner, Bach és Mozart zenéjét, rengeteget olvasott nem csak szakirodalmat, hanem klasszikusokat is, ókori szerzők műveit, Shakespeare-t, Márait, Adyt. Szobája a hosszú évek alatt egy kisebb könyvtárrá változott, itt érezte igazán jól magát. Nagyon szerette gondolatait, érzéseit papírra vetni. Gondolatairól külön naplókat is vezetett. Szeretett utazni, megismerni más országok kultúráját, természeti szépségeit. Az utazásokra mindig nagy gonddal készült fel, sosem hagyott ki még oly jelentéktelennek tűnő részleteket sem.

Határtalan életigenlése és lelki ereje az élet legnehezebb pillanatain is átlendítette. Így volt ez akkor is, amikor súlyos autóbalesetből kellett talpra állnia. A baleset után alázattal tűrte folyamatos testi fájdalmait. Helyzetét bölcs humorral kezelte, mindig keresett és talált is valami pozitívat az új élethelyzetében.

Öt unokája született, akik mindig erőt adtak neki, és boldoggá tették. Nagy figyelemmel kísérte fejlődésüket, tanácsokkal látta el őket és számítógépén lelkesen szerkesztette az unokákról és az unokáktól kapott fényképeket is. Mindenben a tökéletességre törekedett.

Súlyos, rövid lefolyású betegsége a testét legyengítette, de elméje tiszta maradt és tudatában volt, hogy élete végéhez közeledik. Készült a megváltásra. Egyik, közelmúltban ír levelét ezekkel a sorokkal zárta: "Sajnos, egyre inkább csak gondolatban cselekszem, élek – talán mások, és az Ön jó emlékezetében is."

Gábor október 22-én hajnalban befejezte földi életét. Örökre a lelkünkbe, emlékezetünkbe és a szívünkbe költözött.

Arany János szavaival zárom a megemlékezést:

„Midőn a roncsolt anyagon

Diadalmas lelked megállt;

S megnézve bátran a halált,

Hittel, reménnyel gazdagon

Indult nem földi útakon,

Egy volt közös, szent vigaszunk

A LÉLEK ÉL: találkozunk!” [1]

Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva búcsúzik családja: felesége Judit, gyermekei Gábor és Zsófia, unokái Gergő, Katalin, Izabella, Erik és Kristóf, menye Ágota, veje John, sógornői Mária és Zsuzsanna, sógora Béla, unokaöccse Péter és unokahúgai Anna és Eszter, valamint unokatestvérei János és Gabriella.

Gábor, nyugodjon békében!